„Azonnal riadót fogunk fújni” – Bécsben már készülnek a harcra, Magyarországra mutogatnak
Folytatódik a hadjárat az új kancellár ellen.
Közösségi oldalán tette közzé okfejtését az Új Világ Néppárt elnökségi tagja, de hamar törölte is posztját.
Mint arról mi is beszámoltunk, egyszerre veszthette életét vasárnap délután a Balatonban egy testvérpár. A 13 éves fiú életét nem tudták megmenteni, 17 éves testvérének holttestét csak órákkal később találták meg.
„Tizenévesek, pont, mint az Orbán-kormány” – kezdte okfejtését a tragédiáról Lantos Gabriella, aki egyébként saját oldalán egészségpolitikusként hivatkozik magára. Szerinte a kormány stadionokra költött, és, mint fogalmazott,
Lantos Gabriella azt is írta bejegyzésében: „Milyen ország az, ahol iskolás gyerekek nem tudnak úszni? Legalább annyira, hogy egy balatoni nyaralást túléljenek? Mégis, a kormány mivel töltötte az elmúlt 11 évet?”
Az Új Világ Néppárt elnökségi tagja azóta törölte posztját, amelyet alább megtekinthetnek teljes terjedelmében:
Nyitókép: MTI / Bruzák Noémi